szóval itt az új év. csak jött, váratlanul, mint szokott. kérdezték tőlem, hogyan zártam a régit, milyen az új. nem tudom. számtanilag vagy csillagászatilag talán ez a határ, a viszonyítási pont, és én is gyakran rájuk szorítkozom, de számomra nem ezek a határkövek, távolról sem. egy év végén nem tudom összeszedni magam, hogy mindent felmérjek, kiértékeljek, lezárjak, netán újrakezdjek.
sokkal inkább folytatok valamit. és ez boldoggá tesz. hogy van mit folytatni, hogy nem kell lezárni, elfelejteni, útra tenni az emlékeket, újat kezdeni. nem is tudnék. boldoggá tesz kapcsolataim nagyrésze, a rázósak pedig ugyanúgy az enyémek, és egyszer talán azok is rendbe fognak jönni, mint ahogyan az utóbbi két-három évben annyi minden alakult, formálódott lassanként.
az ünnepek alatt mégis nagyon vártam valamit. talán, mert mindig ez van. hogy ne a szokásos sablonok hangozzanak el istentiszteleteinken, hogy valaki segítsen ünnepelni, hogy érezzem, értem született meg. aztán paradox módon újra nem nálunk könyörült rajtam. de számít ez?
Ha mégis szeretnék valamit az új évben, ez lenne az. ez lennék. éber és megszólítható.
boldog új évet mindenkinek
